Görögkatolikus templom

2021. 07. 05.


A templom 1958-1959 között épült. 2002-ben Keresztes Szilárd püspök atya megalapította az önálló egyházközséget. Az első parochusnak Terdik Mihályt nevezte ki. A parókia 2005-ben épült föl.

Kisléta, majd Nyírbátor filiája volt. 1929-ben állami támogatással építettek iskolakápolnát a görögkatolikus hívek, amelyet 1949-ben államosítottak. 1954-ben Palóczi Péter református hívő telket ajándékozott az egyháznak, amelyen 1958-ban indult meg a templom építése, s egy év múlva, a búcsú ünnepén szentelték föl. Bizánci falképeit Kárpáti László festőművész készítette 1996-ban, az ikonosztázion szintén az ő munkája. A templom legutóbb 2014-ben volt felújítva, két harangja fa haranglábon ül, befogadóképessége 230 fő. 

 

Cím: 4361, Nyírbogát, Kossuth u. 9. 

Telefon: 42/ 286-242